Életrajz - Filozófia

Malasits Zsolt 1961-ben Magyarországon, Győrben született. Ugyanitt élő és alkotó festőművész.

Képzőművészeti tanulmányait 1989-1993 között Finnországban folytatja.

1984 óta készít művészi színvonalú műtárgyakat. Alkalmazott technikái: kerámia-, kő-, bronz-szobrok, kézműves papírra olajjal, vászonra akrillal és olajjal készített festmények. 1998-ban megnyitja Győr történelmi belvárosában a Malasits Galériát, ahol a mai napig alkot.

2000-ben megalakul a Korszakváltó csoport, melynek alapító tagja és művészeti vezetője. A csoport ismert, híres festőkből áll, akik óriás ponyvaképeket festenek és helyeznek el a város épületeinek falára.

2008-ban létrehívja a Három kéz művészeti csoportot.

A "Lényeg" Keresése

Régóta foglalkoztatják az emberi kapcsolatok, ember Istenhez, ember emberhez való viszonya. Az élet dolgai, szeretet, szerelem, az ember útkeresése a teremtett világban.

Ezen témák köré rendeződnek munkái. Képein rendszeresen megjelenik motívumként a hal, ami az állandó metamorfózist és a dolgok megfoghatatlanságát szimbolizálja. A meleg színvilág, a formanyelv a tiszta életre való vágyakozást jeleníti meg. Nemcsak vizuális élményt akar nyújtani, hanem gondolatokat ébreszteni is. Belső életét alapvető kettősség jellemzi: a jó és a rossz, az önzés és az önfeláldozás, mely hadakozik alkotói lelkében. Fő célja a „LÉNYEG” keresése és megtalálása.

A kezét sokszor a lelkén áthatoló isteni gondviselés, sugallat vezeti, mely jóval erősebb és tisztább, a földi ego korlátolt elképzeléseinél.

Művészetét alapvetően a spiritualitás, a szakralitás és a tiszta, szent királyaink időszakából fennmaradt hagyományok bemutatása jellemzik.

2017-ban megfesti Szent László Ikon című képét -több technikával- melyekből egy a Krakkói Magyar Fő konzulátusra kerül állandó bemutatásra, Szent László krakkói születésű lévén.

Győr kulturális életében 1993-óta aktívan részt vesz.

Nevéhez számtalan önálló és csoportos kiállítás, általa szervezett kulturális program, jótékonysági rendezvény és felajánlás fűződik.

Győr város hírnevét több külföldön rendezett, nemzetközi művészeti fesztiválon öregbíti. Többek között 2016-ban Franciaországban, ahol két arany minősítést is nyer két különböző nemzetközi kiállításon, valamint 2017-ben Lengyelországban a Lengyel-Magyar napokon.

Malasits Zsolt személyes lelki békéje érdekében sikereit a példamutatás és a család fontosságának hangsúlyozása által az emberiség szolgálatába állítja, és csak a következő nemzedék dönti el, hogy hová sorolja az elért eredményt.

Az Új Korszak

Malasits 750

Szobrok

  • Malasits Webáruház Bemutató

    Malasits Web Store Presentation

    Zsolt Malasits - Contemporary Painter's Online Store: A Journey in the Magical World of Colors and Forms Welcome to the fascinating painting world of Zsolt Malasits, where colors and shapes...

  • Mágia című kiállításmegnyitó (2019)

    Exhibition opening entitled Magic (2019)

    On March 18, 2019, the exhibition of the painter Zsolt Malasits entitled Magic opened in the event hall on the 2nd floor of the Károly Kisfaludy Library of the Győr...

  • Malasits Zsolt, a Győrben épülő piramis – Árvák nyaralnak festménye árából

    Zsolt Malasits, from the price of his painting ...

    Győr painter Zsolt Malasits' May record attempt ended on Sunday. His picture completed during his street campaign was sold at Sunday's auction for HUF 400,000. The artist donated half of...

  • Malasits Zsolt: Könyv Előszó

    Zsolt Malasits: Preface to the book

    Dear friend! The following few thoughts may help you to approach the spirituality of my paintings more easily, and also to understand why I came to these eternally asked cosmic...

1 of 4