Kedves Barátom!

A következő néhány gondolat segítségül szolgálhat ahhoz, hogy festményeim szellemiségéhez könnyebben közelíthess, és érthető legyen az is, hogy kutatásaim során miért ezekhez az örökké feltett kozmikus és üdvtörténeti kérdésekhez jutottam el én is, és az azokra megfogalmazott válaszok, amik a magam igazságai, hogyan alakultak ki.

Kiinduló pontként szeretném leszögezni, hogy a fényképezés felfedezése óta, mely 1839-re datálható, a művészet szerepének alapvetően meg kellett volna változnia, de ez csak a 19. század vége felé valósult meg. Kivételt jelent ez alól Hieronymus Bosch a XV. században és Id. Pieter Bruegel a XVI.- században.

Az 1800-as évek végén jelentkeztek azok a művészek, akik forradalmasították a festészetet és a világ egyszerű reprodukálása helyett teljesen más szemszögbe helyezték az alkotás fontosságát.

Megjelent az érzelmi töltöttség és a művész egyénisége határozta meg elsődlegesen a kép megjelenését. Véleményem szerint, innentől számítható a festészetből a művészetbe való átlépés időszaka is. A festészet ugyanis egy szakma, amit meg lehet tanulni és tulajdonképpen bárki művelheti, ha megfelelő időt és energiát fordít a technika elsajátítására. A művészethez viszont a testen kívül a lélek és a szellem jelenléte is elengedhetetlenül szükséges. A festő reprodukál, a művész pedig új világot teremt.

Egy festmény önmagában is a teljességet igyekszik megvalósítani, de egy időszak könyvben való összefoglalása teljesen másfajta egységet, hatást mutat.

Ebben az albumban a 2009-es év végétől napjainkig, egy szinte teljes anyagot látunk. Ez egyfajta lenyomata a művészi egyéniségemnek, tehát a mostani állapotom eszenciája.

Egy művészetből élő embernek, mint én, mindig izgalmas és örömteli feladat áttekinteni és összegezni egy korszak, egy időintervallum munkáit, felismeréseit és tanulságait különösen akkor, ha egy ötvenedik születésnap is apropója ennek.  Ez az alkalom lehetőséget ad arra, hogy elmélyedjek abban, hogy honnan hova tartok és ennek az útnak éppen melyik szakaszán állok. Valójában a sorsról beszélek, aminek meglelése nem egy egyszerű feladat, és ha az ember rátalál a hivatására, vagyis elhivatottá, elhívottá válik, akkor is keményen kell dolgoznia napi szinten, hogy sorsát beteljesítse. Általában alap sorsfeladat az, hogy saját magunkat és a világban, az Isteni terv részeként betöltött szerepünket megleljük és megismerjük. Ezen túl pedig a hibáink felismerése és a napról napra való megszüntetése, kiküszöbölése által, egy tisztulási folyamat megvalósítása a fő cél.

Véleményem szerint téves az-az elmélet, hogy az ember eredendő bűnnel születik a világra. A tékozló fiú esetére hivatkozva, a hibás döntések felismerése és megváltoztatása az egyik legfontosabb része az életnek. A bűn egyébként nem jelent mást, mint a rossz, úton való járást. Minél kevesebbszer és rövidebb ideig járunk rossz úton, vagy is cselekszünk helytelen dolgokat, annál egyenesebben haladunk sorsunk beteljesítése felé.

A művészember, ha őszinte és igaz, folyamatosan elemzi a világot, valamint saját magát, és ennek a két dolognak a viszonyát. Állandóan kérdéseket tesz fel és ezekre a kérdésekre próbál meg válaszolni. Minden alkotása egy kérdésre egy válasz, amit rögzít valamilyen módon, egy-egy útjelzőként, esetemben festmények formájában. Tehát én elsősorban a magam felismeréseinek érdekében dolgozom. Persze aztán közkincsé teszem ezeket a gondolatokat és így a nyitott szemlélőnek is lehetősége van, hogy gyarapítsa spirituális ismereteit képeim által. Ha valaki tudni szeretné, hogy ki vagyok, mi vagyok én, csak meg kell néznie a festményeimet. Ez jó megismerési lehetőség, mert így nem csak a külső megjelenés ad támpontot, hanem a bel tartalom is megnyilvánul. Persze, ha jó úton járok, akkor egy állandó változás, tisztulás figyelhető meg az alkotói folyamatomban, ami lehetőleg mellőzi a felesleges sallangokat és csak a tiszta lényegre törekszik. Ez egy beavatási folyamat. Az igazi beavatás kemény testi erőfeszítésekkel, próbatételek sorozatával és szellemi fáradozássokkal jár. Aki folyamatos kitartó munkával felküzdi magát a szellemi magasságokba, ahol a mindentudás temploma kitárt ajtókkal várja, az megkapja az utolsó beavatást és belépve a szentélybe, ahol a teljesség érzése árad szét benne.

A földi lét egy kísérlet. Annak a próbája, hogy a szabad akarat birodalmában megvalósítható-e a teljes megvilágosodás. Minden lélek hatalmas vállalással indul el, a Földre. Úgynevezett „világmegváltó” tervvel, ami a tiszta fény, és önzetlen szeretet birodalmából érkezve, könnyűnek tűnik. Ez egy ejtőernyős ugrásra hasonlít, amikor az ellenség vonalai mögé dobnak le valakit, egy bizonyos konkrét feladattal, (sorsfeladattal), aminek célja, a világba behozni és lehorgonyozni a világosságot. Ez a megvilágosodás. Nem véletlenül nevezte magát Jézus Krisztus a „Világ Világosságának”.  Naprendszerünkben a Nap fénye és melege a felénk áradó örök isteni szeretet fizikai megnyilvánulása. Az isteni fény folyamatosságának, a Földön való megvalósítása a fő, és végső célunk. A Teremtő azért szereti minden, általa teremtett lénynél jobban az embert, mert képes Istene kedvére és dicsőségére megtenni ezt az „ugrást”, és a tökéletes létformából és teljes tudati állapotból, szó szerint lezuhan a tudatlanság, a sötétség és a gonoszság, vagy is a három dimenzió birodalmába, hogy megváltsa, megváltoztassa szabad akaratából a világot. Ez nem könnyű, de megvalósítható, megvilágosodásunk által. Magunkban kell lehorgonyozni a fényt és fényhozóvá válni, akár egyedül is. Hiszen elég egy gyertya, hogy fénnyel árasszon el egy sötét barlangot. A Fény mindig győzedelmeskedik a sötétség felett. A lehetőség itt és most megadatik számunkra. Ahogy a magyar népmesékben a szegény legényből a próbatételek leküzdése után király lesz. Elnyeri a szerelmet, – (ami az ötödik elem, a szer elem, és ettől válik teljessé az élet) – és a koronát, ami magasabb szinten értelmezve az élet koronáját, vagyis az örök életet jelenti. Szeretném hangsúlyozni, hogy a 21. században a művészet szerepe még fontosabb, mint korábban volt. Általa az alkotó saját magában és művein keresztül másokban is elindítja és megvalósítja egy egészséges értékrend kialakulását, ami a pénz kizárólagos hatalmi pozíciójának korában elengedhetetlenül szükséges. Ezért kiemelten fontos az egymást támogató csoportok kialakulása, létrejötte.

Ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy a szocializmus után a kapitalizmus, a diktatúra után a demokrácia pozitív változást hoz. Ezek a fogalmak mind egy lényegűek. A hatalom soha nem jólétben és önfeledt boldogságban akarja látni az emberiséget, hanem szegénységben és félelemben. Ebből az energiából táplálkozik! Mindig manipulál, megoszt és uralkodik. A művészet az egyetlen, ami hatékonyan fel tudja venni a harcot az elnyomással szemben. Az alkotásokon keresztül az emberek felismerhetik a társadalmi visszásságokat és új megoldásokat kereshetnek. A férfialkotók munkáiban mindig benne van a Krisztus energia, ami kiáradó, energetizáló, új utakat kereső és ajánló típusú. A szeretet melegével és az Isteni fénnyel árasztja el a világot, mely szeretet a megváltásunkat, a fény pedig a tisztán látást segíti elő. A női alkotók munkáiban mindig benne van az anyai minőség, a mindenséget összefogó, alapot teremtő Szűz Mária energia. Ez a befogadó természetű lét teremt biztonságot és fix pontot világunkban. (Feltételezve persze azt, hogy az adott művész a jó úton jár.) A szerelem mellett, a művészet a másik lehetőség a legmagasabb szellemi és lelki emelkedés megtapasztalására. A művek a lélekből születnek, ihletett állapotban, ahol az alkotó csatornaként működhet, hogy az égi, tiszta szeretet-energia megvalósulhasson a mi három dimenziónkban. Ha szeretjük és közel engedjük magunkhoz a művészetet, mi is közelebb kerülhetünk a Gondviselőhöz, amitől egyszerűen fogalmazva jobb emberekké válhatunk és ez az élet egyik fő célja.

A jó mű mentes szinte minden társadalmi konvenciótól, rossz beidegződéstől és számunkra komoly tanításokat képes átadni. Képeim is megmutatják, hogy világunk nagy változások küszöbén áll. Azt javaslom, hogy vegyünk részt aktívan ebben az átalakulásban és ne csak szemlélőként, szenvedő alanyai legyünk annak. Készítsük elő, elsősorban saját magunkban a helyet az új befogadására. „Egyengessétek az Isten útjait!”- olvashatjuk az Újszövetségben. „Sokkal könnyebb változtatni azon, amit te teszel, mint azon, amit más tesz.”

Vegyük észre, hogy mennyi csodával vagyunk körülvéve. Ha az égre nézünk: a Napban, a Holdban és a csillagokban, ha pedig a Földre tekintünk: a természetben és a jó és igaz emberekben, ami új erőt és hitet adhat, hogy elviseljük a nehézségeket.

Azt szeretném elérni, hogy ha valaki egy képemre tekint, azt érezze, hogy nincs egyedül.

Egy ilyen alkalom óhatatlanul is lezár egy korszakot, egy időszakot, ahonnan új irányok keresésének igénye fogalmazódik meg. Ismét a mesebeli hármas útelágazódás előtt állok és hiszem, hogy a jó utat választom majd, ami nem feltétlenül a könnyebbet jelenti.

Útirányjelzőül álljon itt egy idézet Julius Andan: „Világ a színfalak mögött.” című könyvből:

„Az, amit ma művészetnek neveznek, nem művészet.

Az, amit ma művészetnek hisznek, csupán a legfelsőbb kaszt szócsöve,a propaganda-gépezet egyik része.

Az igazi művész nem egy csodabogár, egy furcsa különc figura, akit senkit sem ért igazán.

Az igazi művész nem bolond, nem egy züllött alak, aki csak a pillanatnak él.

Az igazi művészet nem arra való, hogy a szexre irányítsák általa az emberek figyelmét.

Az igazi művészet nem egy eszköz arra, hogy általa ocsmány hazugságokat sulykoljanak az emberekbe.

Az igazi művész csak azért, hogy önmaga lehessen és szabadon alkothasson, dacolni merészel a világ minden tekintélyével.

Az igazi művészet felszabadítja az emberiséget az elnyomás alól.

Ekkora hát a jelentősége a művészetnek.”

Hiszem, hogy művészetem szeretetet, fényt és hitet teremt ezen a világon!

Malasits Zsolt

2011.07.24.